2011. május 13–án, pénteken útjára indul az Alutus Régió Egyesület LEADER pályázata, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogathatónak nyilvánított.

Térségünk számára a vidékfejlesztés sikere létfontosságú, ezért is fordítottunk nagy figyelmet arra, hogy minél szélesebb körű társadalmi összefogás övezze az egyesület megszületését, illetve arra, hogy a lehető legalaposabb szakmai hátteret biztosítsuk a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) megfogalmazásához.
A szeminárium célja, hogy minél szélesebb körben, minél átláthatóbbá tegyük a HVS célkitűzéseit, a célkitűzéseket megvalósító intézkedéseket illetve támogatási jogcímeket.
Ugyanakkor szükségünk van a már LEADER tapasztalattal rendelkező térségekből felénk irányuló tudástranszferre is.
Ezennel felkérem, vegyen részt rendezvényünkön, melynek programját mellékeljük.
Tisztelettel:
Demeter János
Kovászna Megye Tanácsa - alelnök,
Alutus Regio Egyesület - elnök
 
LEADER nap Háromszéken - Alutus Régió - program:
2011. május 13, péntek
 
I. Helyszín: Sepsibodok - Polgármesteri Hivatal
9 órától 12 óráig
 
9:30-10:00 Bejelentkezés 
10:00-10:05 Megnyitó Demeter János, a LEADER Alutus HACS vezetője, moderátor
10:05-10:20 A Vidékfejlesztés szerepe az RMDSZ középtávú fejlesztéspolitikai elképzeléseiben Tánczos Barna, vidékfejlesztési államtitkár
10:20-10:30 A LEADER program szerepe a Megyei tanács középtávú fejlesztéspolitikai elképzeléseiben Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke
10:30-10:40 Az Alutus jövőképe Demeter János, a LEADER Alutus HACS vezetője, moderátor
10:40-10:55 Az Alutus intézményi kerete Csutak István, fejlesztéspolitikai szakértő
10:55-11:05 Az Alutus nemzetközi kapcsolatai, projekt ötletei Demeter János, a LEADER Alutus HACS vezetője, moderátor
11:05-11:15 Az Alutus külföldi partnerének bemutatkozása Az Alutus HACS külföldi partnere
11:15-11:25 A határon átnyúló együttműködések és partneri kapcsolatok kialakítása Kiss Ágnes, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkárság osztályvezetője
11:25-11:40 A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és az Alutus: tudástranszfer, közös haszon Dr. Maácz Miklós Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztési Főosztály főosztályvezetője
11:40-11:55 Beszélgetés Demeter János, a LEADER Alutus HACS vezetője, moderátor
11:55-12:00 Zárszó 
 
 
II. Helyszín: Sepsiszentgyörgy - Megyei Tanács nagy gyűlésterme
13 órától 14.15-ig
 
13:00-13:15 A LEADER program szerepe a Megyei tanács középtávú fejlesztéspolitikai elképzeléseiben Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, moderátor
13:15-13:25 A Vidékfejlesztés szerepe a Székelyföld középtávú fejlesztéspolitikai elképzeléseiben: Tánczos Barna, vidékfejlesztési államtitkár
13:25-13:35 A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és az Alutus - Angustia: közös projektek, közös haszon Dr. Maácz Miklós Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztési Főosztály főosztályvezetője
13:35-13:40 A határon átnyúló együttműködések és partneri kapcsolatok kialakítása Kiss Ágnes, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkárság osztályvezetője
13:40-13:45 Alutus HACS Demeter János, az Alutus HACS vezetője
13:45-13:50 Angustia HACS Varga Attila, az Angustia HACS vezetője
13:50-14:00 Az Alutus és az Angustia prioritásai a felmérések tükrében Csutak István fejlesztéspolitikai szakértő
14:00-14:15 Kérdések -  Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, moderátor
 
 
Erdővidéki program:
Helyszín: Olasztelek - Református Egyház Gyülekezeti Közösségi Háza (Olasztelek, Fő út 58. szám)
16 órától 18 óráig
 
16:00-16:10 Megnyitó: Demeter János, a LEADER Alutus Helyi Akciócsoport vezetője, moderátor
16:10-16:20 A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület bemutatkozása Pergő Margit egyesületi elnök
16:20-16:40 A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület tapasztalatai, eredményei: az egyesület képviselője
16:40-17:00 Kérdések 
17:00-17:10 Éltető Balaton-Felvidékért Egyesület bemutatkozása: Dr. Rédei Zsolt egyesületi elnök
17:10-17:30 Éltető Balaton-Felvidékért Egyesület tapasztalatai, eredményei: az egyesület képviselője
17:30-17:50 Kérdések 
17:50-18:00 Zárszó

A bejegyzés trackback címe:

https://alutusregio.blog.hu/api/trackback/id/tr632892394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása